“Magam és valamennyi zanglai lakó nevében köszönöm a CsRF alapítványnak és magyarországi önkéntes barátainknak munkájukat, akik idén is fáradhatatlanul dolgoztak a Kharkoma felújításán” – kezdte köszöntőjét Gyalses Nima Norboo Namgyal Ldey, Zangla királya, az idei építkezés befejezésének alkalmából rendezett buddhista vallási szertartást (pudzsa) követően. >>>
Nyasing, jakzisz, markalak, a puma meg a taluA héten nem telt el úgy nap, hogy ne kellett volna felszállítani valamilyen építőanyagot a várhoz. Ha valakinek nem sikerült volna a reggeli teáktól, a kávétól vagy a jéghideg forrásvízi fürdőtől felébrednie, akkor az óriási gerendák és a kisebb, de annál több talu (tetőszerkezetben használt vékony vessző) felcipelésének mintegy félórás útját követően garantáltan nem volt ilyen jellegű problémája. És hát a puma sem jött fel magától – merthogy az a szalma és a legfelső, vízzáró agyagrétegbe szükséges majd. Mindenesetre a magunk és az új önkéntesek megnyugtatására elmondhatjuk idén már nem nem lesz komolyabb anyagmozgatás, gyertek nyugodtan. >>>
Kérjük támogassa projektünket!Médiatámogatónk:
Felszeréleseinket biztosítják:
A tavaly elkezdett sikeres helyreállítási munkálatokat Csoma himalájai lakhelyén sok szempár követte az interneten és a helyszínen egyaránt.
A zanglai lakosság mezőgazdasági elfoglaltsága szerint ingadozó munkavállalói hajlandóságtól való függés kiküszöbölésére tavaly is jól jött a néhány önkéntes, akik külön felhívás nélkül álltak be hozzánk segíteni, látva munkálkodásunkat.
Sokan jelenkeztek e-mail-ben is, hogy szívesen kijönnének Zanglába, ezért úgy döntöttünk, hogy idén szeretnénk kifejezetten úgy megtervezni a kinti munkamenetet, hogy azzal a helyreállítás zökkenőmentes előrehaladása mellett a kiérkező önkénteseknek és a falu minél több lakójának is a hasznára váljék a jelenlétünk.
Zanglában, Csoma munkálkodása miatt kicsit úgy érezzük magunkat, mintha egy távoli faluba ugrottunk volna le egy komának segíteni kalákában, és ez a távoli rokonság-érzés mintha a falusi emberekben is meglenne irántunk.
2009 nyarán a következő tevékenységekre keresünk önkénteseket
Amenyiben jelentkezni szeretne, kérjük figyelmesen olvassa el a négy különböző munkakör részletes leírását is az alábbi felsorolásra kattintva:
1. Műemléki helyreállítás Zanglában (kb. 50 fő)
2. Építőtábor Leh-ben (nem véglegesített (!), tervek szerint 8-10 fő)
3. Oktatás Zanglában (5-6 fő)
4. Kerékpárkölcsönzés Leh-ben (1 vagy 2 fő, egymást váltva)
A feladatokat váltani is lehet a kinttartózkodás ideje alatt, de vannak olyan szakértelmet kívánó tevékenységek, amikhez tapasztalat/képzettség szükséges.
Jelentkezés előtt kérjük szintén olvassa el a hasznos tudnivalókat a szállás, ellátás, egészségügy és a kiutazás vonatkozásában.
Jelentkezem önkéntesnek!