“Magam és valamennyi zanglai lakó nevében köszönöm a CsRF alapítványnak és magyarországi önkéntes barátainknak munkájukat, akik idén is fáradhatatlanul dolgoztak a Kharkoma felújításán” – kezdte köszöntőjét Gyalses Nima Norboo Namgyal Ldey, Zangla királya, az idei építkezés befejezésének alkalmából rendezett buddhista vallási szertartást (pudzsa) követően. >>>
Nyasing, jakzisz, markalak, a puma meg a taluA héten nem telt el úgy nap, hogy ne kellett volna felszállítani valamilyen építőanyagot a várhoz. Ha valakinek nem sikerült volna a reggeli teáktól, a kávétól vagy a jéghideg forrásvízi fürdőtől felébrednie, akkor az óriási gerendák és a kisebb, de annál több talu (tetőszerkezetben használt vékony vessző) felcipelésének mintegy félórás útját követően garantáltan nem volt ilyen jellegű problémája. És hát a puma sem jött fel magától – merthogy az a szalma és a legfelső, vízzáró agyagrétegbe szükséges majd. Mindenesetre a magunk és az új önkéntesek megnyugtatására elmondhatjuk idén már nem nem lesz komolyabb anyagmozgatás, gyertek nyugodtan. >>>
Kérjük támogassa projektünket!Médiatámogatónk:
Felszeréleseinket biztosítják:
Megérkezett az első három önkéntes, és többen már Indiában vannak. Elkészült az első ezer tégla, amiből 500 már fel is jutott az épület lábához. Visszaépítettük a kijavított lépcsőház födémet. Finta Sándor lesz az augusztusi csoportvezető Zanglában.
Sikeresen elkészült az első ezer tégla, amit nagy lelkesedéssel kezdtek el a zanglaiak felhordani. Már több mint 500 téglát halmoztunk fel az épület lábánál. Volt nap, amikor 15 fő hordta egymással versengve az egyenként 10 kilós darabokat.
Interjú a Zárórában Július 6.-án este Irimiás Balázzsal, a Csoma Szobája Alapítvány kuratóriumának elnökével, a zanglai helyreállítás vezetőjével. Online megtekinthető a Záróra honlapján, illetve itt:
Visszaéplült új gerendákkal, eredeti állapotába a lépcsőház. Az újonnan érkezett önkéntesek, Kati, Ildi és Zoli már nekiláttak a nyugati illemhely tömbjének kiásásához, a többiek pedig a keleti homlokzat romjainak feltárásán dolgoznak.
Finta Sándor, a Kortárs Építészeti Központ alapítója, rengeteg projekt szülőatyja és résztvevője lesz a csoportvezető augusztusban Zanglában! Azt hiszem ő az akit építészeknek nem kell már bemutatni.
Idén további 50 tégla és 20 gerenda támogatására van szükségünk a befejezéshez, kérjük, aki teheti támogassa a projektet!