“Magam és valamennyi zanglai lakó nevében köszönöm a CsRF alapítványnak és magyarországi önkéntes barátainknak munkájukat, akik idén is fáradhatatlanul dolgoztak a Kharkoma felújításán” – kezdte köszöntőjét Gyalses Nima Norboo Namgyal Ldey, Zangla királya, az idei építkezés befejezésének alkalmából rendezett buddhista vallási szertartást (pudzsa) követően. >>>
Nyasing, jakzisz, markalak, a puma meg a taluA héten nem telt el úgy nap, hogy ne kellett volna felszállítani valamilyen építőanyagot a várhoz. Ha valakinek nem sikerült volna a reggeli teáktól, a kávétól vagy a jéghideg forrásvízi fürdőtől felébrednie, akkor az óriási gerendák és a kisebb, de annál több talu (tetőszerkezetben használt vékony vessző) felcipelésének mintegy félórás útját követően garantáltan nem volt ilyen jellegű problémája. És hát a puma sem jött fel magától – merthogy az a szalma és a legfelső, vízzáró agyagrétegbe szükséges majd. Mindenesetre a magunk és az új önkéntesek megnyugtatására elmondhatjuk idén már nem nem lesz komolyabb anyagmozgatás, gyertek nyugodtan. >>>
Kérjük támogassa projektünket!Médiatámogatónk:
Felszeréleseinket biztosítják:
Feszített munka után sikerült felhúzni a lépcsőház új falait és elkészült a tető faszerkezete is. Szabadnapunkon meglátogattuk a folyó partján piknikező apácákat és az apácakolostorban tanuló diákokat, majd felkerestük Dzongkul-t, ahol Csoma a híres Alexander könyvekben publikált tanulmányok megírását rendelte meg egykor a kolostorban lakó híres lámától.
A lépcsőház új falát egy megerősített sarokra és az alatta lévő szinten megvastagított falra építettük. Felkerült rá a tető faszerkezete is, remélhetőleg napokon belül megújult lépcsőház-tető fogja várni a látogatókat.
A hétvégén meglátogattuk a folyóparton piknikező zanglai apácakolostort és apró tanítványait. Önkénteseink hamar összebarátkoztak a gyerekekkel.
Dzongkulba, a híres barlangforrással rendelkező közeli kolostorba is ellátogattunk vasárnap. Itt rendelte meg Csoma annak idején a később Alexander könyvek címen publikált tanulmányok egy részét az ott lakó tudós lámáktól.
A kolostor két barlangforrással is rendelkezik, amik híresek gyógyító erejükről. A festői fekvésű barlangok köré épült kolostor nagy része kiváló minőségű gránitból készült, ami a helyszínen található. Sajnos a legutóbbi átalakítások, bővítések már itt is betonból készültek, és az épület előtt felhalmozott betonvas további rosszat sejtet. Komoly munka még a kolostorok főapátjaival is megértetni, hogy a rendelkezésükre álló nemez kövek és hagyományos építőanyagok sokkal tartósabbak és jobban illenek a környezetükbe, mint az utóbbi időben teret nyerő beton.