“Magam és valamennyi zanglai lakó nevében köszönöm a CsRF alapítványnak és magyarországi önkéntes barátainknak munkájukat, akik idén is fáradhatatlanul dolgoztak a Kharkoma felújításán” – kezdte köszöntőjét Gyalses Nima Norboo Namgyal Ldey, Zangla királya, az idei építkezés befejezésének alkalmából rendezett buddhista vallási szertartást (pudzsa) követően. >>>
Nyasing, jakzisz, markalak, a puma meg a taluA héten nem telt el úgy nap, hogy ne kellett volna felszállítani valamilyen építőanyagot a várhoz. Ha valakinek nem sikerült volna a reggeli teáktól, a kávétól vagy a jéghideg forrásvízi fürdőtől felébrednie, akkor az óriási gerendák és a kisebb, de annál több talu (tetőszerkezetben használt vékony vessző) felcipelésének mintegy félórás útját követően garantáltan nem volt ilyen jellegű problémája. És hát a puma sem jött fel magától – merthogy az a szalma és a legfelső, vízzáró agyagrétegbe szükséges majd. Mindenesetre a magunk és az új önkéntesek megnyugtatására elmondhatjuk idén már nem nem lesz komolyabb anyagmozgatás, gyertek nyugodtan. >>>
Kérjük támogassa projektünket!Médiatámogatónk:
Felszeréleseinket biztosítják:
1979-ben született független filmrendező, operatőr, a miskolci antropológia hallgatója. Mellette a Calsanctius Training Program előadója és saját cégének, a Kerubi kulturális és kommunikációs tanácsadó Kft.-nek a másik tulajdonosa, Gőbel Réka mellett. Egy fantasztikus kiskölyök boldog apja. Irimiás Balázzsal 2002-ben, a Rotterdami Építészeti Biennáléra készített rövidfilm kapcsán ismerkedett meg, azóta folyamatosan közös forgatások, rendezések és egyéb kalandok kötik őket össze.